Somogyvári Péter Mátyás, autómentős vállalkozó, a NiT Hungary küldötte

„Úgy fogom fel a díjat, mint a tapsot”

A közelmúltban rangos elismerésben részesült Somogyvári Péter Mátyás, ipartestületünk Dél-alföldi Régiójának küldötte. A díj odaítélése kapcsán a szakmának sajnos még mindig nem nevezhető autómentés hazai helyzetéről is beszélgettünk a kitüntetett vállalkozóval.

 

 

 

 

 

 

– Ön is tagja a NiT Hungary Autómentő Tanácsának, amely régóta nem hallat magáról...

– Pedig igazán szükség lenne arra, hogy a munkabizottság újra aktívabb tevékenységet folytasson, mert ma ugyanolyan rendezetlen jogszabályi szempontból ez a terület, mint 10 évvel ezelőtt. Máig nem sikerült szakmaként elfogadtatni az autómentést, és azon túl, hogy egy 2017-es jogszabály meghatározza az autómentő jármű fogalmát és ismérveit, magának a tevékenységnek a jogszabályi környezete változatlanul átláthatatlan, boldog-boldogtalan végezheti, mindenféle engedély, szakmai képzettség, erkölcsi bizonyítvány nélkül. Még arra sincs pontos definíció, hogy mi az autómentés és a műszaki mentés közötti különbség. Mindennek ellenére remélem, lesz kiút ebből a káoszból!

– Hogy lett autómentéssel foglalkozó egyéni vállalkozó

– A Magyar Kábel Művek Szegedi Gyára Kisteleki Gyáregységének voltam a szállításvezetője. Egy rövid taxis időszakot követően, 1985-ben egy gmk-ban kezdtem autómentéssel foglalkozni, először egy Volga utánfutós szerelvénnyel, majd jött a Barkas és az Avia, ami már óriási technikai előrelépést jelentett. 1993-tól egyéni vállalkozóként végzem a tevékenységet. Mindemellett évtizedekig zongoráztam különféle rendezvényeken, de ma már csak a családomnak játszom.

–A járványhelyzet miképp befolyásolta a munkáját?

– Nyolcvan százalékkal esett vissza a forgalmam, ezért a túlélés érdekében egy autótól és egy kollégától meg kellett válnom. A NiT Hungary-tagságomnak, illetve küldötti pozíciómnak köszönhetem, hogy információközelben voltam, így az állami támogatási rendszer jóvoltából sikerült megtartanom a másik munkatársamat és két autómat. Immár második éve – tehát a vírustól függetlenül csak belföldi munkákat vállalunk, annyira magas költségen és egyre szigorúbb feltételek mellett lehetne nemzetközi viszonylatokon dolgozni, hogy egyszerűen nem éri meg.

– Gondolkodott már azon, hogy kinek adja át a stafétabotot?

– Három lányom és egy fiam van, mindegyikük a saját szakmájában dolgozik. A kollégám huszonéves fiatalember, de a kora ellenére nagyon ért az autómentéshez. Mind az emberi tulajdonságai (józan paraszti ész, akarat, empátia, segítőkészség), mind a szakmai tudása alapján el tudnám képzelni, hogy ő folytassa majd, amit 35 éve elkezdtem. Szerintem jó kezekben lenne a vállalkozás.

– A fent említett káosz dacára többévtizedes szakmai múlttal rendelkezik. Csak meg lehet élni ebből...

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy a nevem a cégem: Somogyvári Péter autómentő vállalkozó. 1993 óta ugyanaz a cégnév, ugyanaz a telefonszám és ugyanaz a bankszámlaszám – ezeket nagyon óvom. Az áraimat valahol középen igyekszem elhelyezni a piacon, figyelve a konkurenciát, mert igenis meg kell határozni a vállalkozásom értékét, ezt más nem fogja megtenni.

– Nemrég viszont mások, pontosabban a kiskunfélegyházi önkormányzat értékelte a munkáját. Meglepődött?

– Úgy fogom fel a „Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete Elismerő Oklevele” elismerést, mint zenész koromban a tapsot. Azt gondolom, hogy az önkormányzat a városban eltöltött és tisztességgel ledolgozott 35 évet ismer- te el a kitüntetéssel, amit augusztus 19-én, a városháza dísztermében vehettem át. Végeztem és végzem a munkámat a legjobb tudásom szerint, szenvedéllyel, empátiával, szorgalommal. Bár soha nem vágytam hírnévre, örülök, ha időnként megtapsolnak..

 

Forrás: ÚTON MAGAZIN XXVI. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2020. SZEPTEMBER